◀ visszalép

Blogbejegyzéseim

A réz ékszerek gyógyító ereje

A réz és az ezüst több ezer éve védi az ember egészségét. Mindkét fémről ismert, hogy erős gomba-, baktérium- és vírusölő tulajdonságú. A réz - a vas és a cink után - a harmadik legfontosabb nyomelem szervezetünk számára, több mint 20 élettanilag nélkülözhetetlen folyamatban vesz részt.
A réz az élelmiszerekkel, illetve a bőrön keresztül kerülhet be a szervezetbe. Az emésztőrendszeren keresztül 30% körüli mennyisége szívódik fel, míg a bőrön keresztül közel 100% jut be belőle.
Az ember több ezer éve használja a rezet a gyógyításban. Őseink megfigyelése szerint a testfelületen hordott réztárgy (pl. karkötő, gyűrű) normalizálta a vérnyomást, erősítette a kapilláris-falakat, megakadályozta a csontritkulást, a haj hullását és a só lerakódását. Véd a cukorbetegség kialakulása ellen. A korunkban gyakran előforduló candida-betegséget is többek között a rézhiány idézi elő. Ezenkívül fontos nyomelem, és antioxidáns.
Az réz ékszerek hordása közben az elsavasodott szervezet a bőr elszíneződésével jelez.

Feltöltve: 2016-05-11


Hajnalgyöngy a Facebook-on

Facebook

Vásárok

Szeretnétek élőben találkozni az ékszerekkel? Katt ide, és máris megtudod, hol találhattok meg kis sátramban!

Mai névnaposok

2024. április 20.
Ma Tivadar és Tihamér névnapja van.

Gratulálok! :-)

a lap tetejére